24okt

Galíciai túra

A KáMCSSZ 35 tagja – Beregdéda, Beregszász, Csap, Eszeny, Munkács, Nagybégány és Nagyszőlős cserkészei – október 10-12 között egy galíciai túrán vett részt. Első nap a lembergi lengyel cserkészek bemutatták csodaszép városukat (a cserkészházukban kaptunk szállást).

Másnap felkerestünk olyan I. világháborús katonatemetőket, melyekben magyar katonák is nyugszanak Hlynsk, Ruda-Krekhyvska és Turynka településeken. Mindegyiknél koszorúztunk, az elsőben pedig félnapnyi önkéntes munkával rendbe hoztuk a katonák nyughelyét. Ezen a napon még megtekintettünk egy csodaszép görögkatolikus kolostort Krekhivben, illetve sétáltunk Zhovkva régi lengyel város főterén.

Túránk utolsó napján lengyel nyelvű misén vettünk részt a lembergi római katolikus katedrálisban, majd elzarándokoltunk a Sasfiókák nevű katonatemetőbe, ahol a város ukránok általi ostromakor (1918-20 között) a védelmi harcokban elesett közel 3000 lengyel van eltemetve, közülük ötszázan 17 évnél fiatalabbak.

Utunkat a Bethlen Alap támogatta, a program megvalósításában segítségünkre voltak a lengyel cserkészek, valamint Sz. Lukács János, Bíró Andor és Strempel András.Köszönjük!

JM!
P.P.