Cserkészen a Kárpátmedencében 2014 csoportkép 24jún

Cserkészen a Kárpátmedencében

2014. június 22-27 között 50 kárpátaljai gyerek 5 kísérővel részt vehetett egy, az Erzsébet-program részeként megrendezett cserkésztáborban a Balaton partján, Zánkán. Amint azt a tábor címe is jelzi, a szervező – a Magyar Cserkészszövetség – célja az volt, hogy olyan programot állítsanak össze a még nem cserkész gyermekek számára, mely nagyban hasonlít a cserkészmozgalom tevékenységére. A mostani tábor kárpátaljai résztvevői huszti, viski, técsői, csetfalvi, nagybégányi, beregdédai és eszenyi gyerekek voltak, kísérőik pedig a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség idei felnőttképzési programján vettek részt (Bacsi Zoltán, Karmacsi Mónika, Kicsula Éva, Kódus Erzsébet és Ráss Nikoletta).

A szervezők egy pontosan kidolgozott tervvel várták az ifjú kalandra vágyókat. Első nap közös tábortűzen vehettünk részt a már ott tartózkodó  erdélyi, vajdasági és felvidéki magyar cserkészekkel.

A második nap sportnappal kezdődött, a gyerekek és kísérőik lementek a Balatonra és ott tartották meg azt, úszással, labdarúgással és más játékokkal töltötték el az időt. Ebéd után Tihanyra látogattak, ahol megnézték a Tihanyi Apátságot, valamint kipróbálták a tihanyi visszhangot is. Mielőtt visszamentek a táborba még sétáltak egyet Tihany ámulatba ejtő utcáin is. A nap raji tábortűzzel zárult le.

A keddi nap hadijátékkal (számháború) kezdődött. Ebéd után kiképzés következett, ahol a elsajátíthatták az alaki kiképzés, a csomózás, az íjászat és a rovásírás szépségeit és titkait. A napot ismét raji tábortűz zárta.

A szerdai nap kézműves foglalkozással kezdődött, a gyerekek vidám dolgokat készítettek, és közben játszottak, délután sárkányhajózás következett a Balatonon. Itt jegyzem meg, hogy a gyerekeknek ez tetszett a legjobban, mert ez újság volt számukra, ami után persze megmártózhattak a Balaton vizében is. Az estet rendhagyó módon táncház zárta, ahol különböző népek táncait sajátíthatták el a táborlakók.

A csütörtöki nap túrával indult, a közelben lévő hegyeket néztük meg Mirczik Bálint, a tábor egyik szervezője és nagyon jó barátunk vezetésével. Ezután Zánkát és a Balatont néztük meg madártávlatból, mindkettő szépsége mély nyomot hagyott bennünk. Délutánunkat fürdőzéssel a strandon töltöttük.

Pénteken elbúcsúztunk a táborszervezőktől, a fent említett Mirczik Bálinttól és Arany Jánostól, valamint a szintén ott táborozó külhoni magyar cserkészektől, és elindultunk haza. Hazaérve mindenki boldog volt, mindenkinek nagyon tetszett ez a hét, és  mindnyájan köszönetet szeretnénk mondani a Magyar Cserkészszövetségnek, valamint a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetségnek.

Kicsula Éva